Már egy ideje tartja magát a pletyka, hogy a gazdák számára titokban az internetes társkeresőkön vadásszák a menyasszonyjelölteket. Ráadásul a meghirdetett hímek nem csak szerepelnek a húspiacon, hanem aktívan segítik is a keresést. Vagy ők, vagy valaki a nevükben folyamatosan ír a megfelelő lányoknak és ismerkedést kezdeményez velük. Arról viszont a levelezésben szó sem esik, hogy ha esetleg valamiféle szimpátia kialakulna, akkor a gazdák szívéhez csak a képernyőn keresztül vezethet az út.

 

 

A napokban kaptam egy levelet a Randivonalon Tomi gazdától, aki arról írt, hogy a boldogságot keresi. Amikor elolvastam, először azt hittem, hogy valaki szórakozik velem. Na nem azért, mintha nem lenne potenciálisan lehetőség arra, hogy egy gazdálkodóval lépjek kapcsolatba, de ilyet még soha sem láttam, hogy egy olyan műsorra, aminek a reklámja már javában megy a tévében, így keresnének szereplőket. Itt egyébként a szereplő szó a lényeg, hiszen azt egy szóval sem említik, hogy ha a kedves hölgy válaszol, akkor felbukkanhat a képernyőn is.

 

Talán emlékszünk még, hogy az Alekosz feleséget keres című műsorba is hasonló módon szervezték a lányokat, aminek eredményeként négy bizonyítottan prostitúcióval foglalkozó szereplőt sikerült beválogatni. Vajon miért van ez? És miért a szokásos módon reagál a csatorna? Ugyanis az illetékesek elzárkóznak, hogy nyilatkozzanak az esettel kapcsolatban. Az agyon hallgatom és majd elfelejtik taktikája persze általában sikeresen működik.

Alekosz feleségjelöltjei

 

Az ok egyébként nyílván az lehet, hogy az eddigi jelentkezők dramaturgiailag nem felelnek meg a szerkesztők elvárásainak, ezért szeretnének néhány magas sarkúban a disznóólba betipegő, műkörömmel tehenet fejni próbáló cicababát is megszerezni. A műsor hitelességét persze az előzőekhez hasonló módon innentől kezdve érdemes kissé kevésbé komolyan venni.

 

A gazdák titkos társkereső adatlapjai

VV Annamarit, akinek nagyon megtetszett az egyik gazda, éppen a napokban utasították el a jelentkezéstől, mert állítólag nem fért bele a sorozat koncepciójába.